Az innováció és jövője

Gondolatok az innovációról, fejlesztésről, és a jövőbeli lehetőségeiről

Az Első Generáció

 

Az innováció szó eredetileg újítást, újítások bevezetését jelentette. Mára a szó jelentéstartalma nagy változáson ment keresztül, olyannyira, hogy a fejlett gazdasággal rendelkező országokban külön tudományként tartják számon, és már a negyedik, ötödik generációs innovációs rendszerekről beszélnek. A MAGYAR INNOVÁCIÓS SZÖVETSÉG kiadványa: A magyar kis-közepes vállalatok innovációs képességének fejlesztése (Budapest 2002) eléggé részletesen szól a témáról, ha érdekli a téma, érdemes áttanulmányozni.

 

Észre kell vennünk, hogy az innovációk elmélete, és a marketing-elméletek kifejezetten párhuzamos utat jártak be – ami nem véletlen. Ha egy mechanikus órához hasonlítjuk, egy vállalkozásnak, vállalatnak a  felhúzott rugója az innováció,  és mutatói a számlappal a marketingmunkája. A kettő teljesen más, mégis szoros kapcsolatban állnak egymással, és egyik a másik nélkül mit sem ér.

 

A gazdálkodási rendszerekben (az iparosodás kezdeti évtizedeiben, nagyjából a ’60-as évekig) először a gyártó (itt a továbbiakban minden gazdálkodót értünk gyártó alatt, például a termelő, szolgáltató, kereskedő vállalkozásokat is) elhatározta, hogy mit fog gyártani (termelni, szolgáltatni stb.). Gyakran ezt egy-egy újítás, találmány, ötlet alapozta meg. A gyártó tőkét, és energiát fektetett be, majd a termékét bevezette a piacra, igyekezett a piacot meggyőzni a termékének a hasznáról, fontosságáról (a marketing tankönyvek zöme még ma is csak erről szól). Mindaddig, míg az ellenlábas gyártók nem jelentek meg a hasonló termékeikkel (vagy alternatív termékeikkel), és a piac nem volt telített, a módszer kiválóan működött. Ez volt a magányos feltalálók virágkora: elég volt egy szabadalmi okirat (patent), amit előbb-utóbb, ügyességétől függően el tudott adni egy ötletszegény, de tőkével rendelkező személynek, vállalatnak, és elindult a gyártás-előkészítés, majd gyártás, és végül a marketing munka, vagyis az értékesítés.

Ezt nevezzük első generációjú innovációnak.

Az első generáció fő jellemzői:

  • Alapelve: eszi, nem eszi, nem kap mást.
  • A fejlesztők, feltalálók és a gyártó vállalkozások nagyfokú elszigeteltsége, és titoktartása,
  • A kíméletlen verseny kialakulása
  • A technológiai nyomás határozta meg a piacon kapható termékeket,
  • Az árakat elsősorban a termelési költségek( + nyereségelvárás)  alapján számolták.

 

 

 

Műszaki fejlesztés, innováció, megvalósítás:

       Kisvállalkozások részére,

       Nagyvállalatoknak,

       Feltalálók támogatása,

       Hobbi-elektronikához,

       A ház körüli ötletek kivitelezése,

       Segítségnyújtás tanulóknak.

 

 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 15
Tegnapi: 1
Heti: 29
Havi: 134
Össz.: 16 477

Látogatottság növelés
Oldal: Innováció 1
Az innováció és jövője - © 2008 - 2024 - innovacio-fejlesztes.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »